Szerző: Bojcsuk Dóra

A „W” billentyű nem csupán egy betűt rejt, hanem egy másik, elég fontos karaktert is – ha az AltGr-rel együtt használjuk; a „|” („pipe” vagy „cső”) karakter ugyanis egy olyan, a UNIX-alapú operációs rendszerek egyik hasznos funkciójával rendelkezik, amely egyben rámutat e rendszerek kizárólagos előnyeire. A cső karakter egy parancs kimenetét egy újabb parancs bemenetévé alakítja, függetlenül attól, mekkora szövegtömbről is van szó (a UNIX rendszerekben nincs memóriakorlát, annyi memóriát használhatunk, amennyi csak van a számítógépünkben). Ezáltal egészen hosszú láncok, ún. „pipeline”-ok vagy „csővezetékek” építhetőek fel parancssorban, az adott feladatsornak megfelelően, és elkerülve a nagyszámú ideiglenes fájl létrehozását.

Ez jelenthet egészen egyszerű lépéseket is, pl. ha egy tömörített vagy átdolgozott szövegfájl első vagy utolsó sorait szeretnénk ellenőrizni, pl. zcat fajl.gz | head vagy sed ’s/ /\t/g’ fajl.txt | tail. Az előbbi példa egy kicsomagolt szövegfájl első 10 sorának parancssorban való megjelenítésére alkalmas, az utóbbi példa pedig egy szövegfájl „space” karaktereinek tabulátorokra való cseréje után az utolsó 10 sor megjelenítésére. Ezen a módon meglehetősen összetett dolgokat is ki lehet hozni az adatfájlokból: nemcsak karakterek cseréjére vagy bizonyos sorok kigyűjtésére alkalmas a parancsok egymás után fűzése, hanem gyakorlatilag bármilyen adattranszformáció vagy számítás megoldható ezen a módon. A csővezetékek (ill. a UNIX) további előnye, hogy az extrém nagy fájlokat is ugyanolyan hatékonyan kezelik, mint a kisebb fájlokat, és ciklus(ok)ba foglalva akár extrém sok azonos típusú fájlon is végrehajtható ugyanaz a feladat.

Emellett persze még ott van a párhuzamosítás lehetősége is, ha a fájlok csoportjait definiálva indítunk el párhuzamosan ciklusokat, amellyel megsokszorozhatjuk a feladat megoldásának sebességét, és tovább csökkenthetjük a várakozási és gépelési időt. Ha nemcsak bizonyos feltételeknek megfelelően strukturált fájlokat, hanem egységes fájlneveket és fájlrendszereket is használunk, tovább nő az automatizálhatóság lehetősége, amellyel nemcsak a gépelés mennyiségét, így pl. a gépelési hibákat küszöbölhetjük ki, hanem a munkaidőt tekintve is sokkal hatékonyabbak lehetünk. A parancsvégi „&” karakterrel háttérbe küldve a feladatokat új paramétereket tesztelhetünk, vagy új feladatokba is belekezdhetünk – nem lesz szükség a folyamatok felügyeletére, csak a végeredményt, a végső fájlokat kell ellenőriznünk.

Létezik ezen felül egy „nohup” (no hangup) parancs is, amelyet a csővezetékünk elé írva az internetkapcsolat bontásakor sem áll majd le a feladat; bár ez ciklusok esetében csak akkor alkalmazható, ha azokat Shell szkriptekbe építjük.

Így vagy úgy, de egy nagyon hasznos parancsról van szó, amely megengedi, hogy a szerver tovább dolgozzon akkor is, ha már nem vagyunk jelen. Ez különösen akkor fontos, ha napokig-hetekig fut valami, és nem rendelkezünk feladatütemezővel. Ami már egy másik történet…

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-17-3-IV-DE-140 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült.